Amikor bármitől rosszul lehetünk: az utazási betegség


Az utazási betegség (kinetózis) változatos tünetekkel – hányingerrel, hányással, szédüléssel, fejfájással, sápadtsággal, fokozott nyálelválasztással, hideg verítékezéssel, étvágytalansággal és szagérzékenységgel – jelentkezhet. Az utazások alatt fellépő efféle tünetegyüttes a csecsemőknél viszonylag ritka, de az életkorral párhuzamosan az előfordulási gyakorisága nő, és 9 éves kor körül kicsúcsosodik. Ezt követően, felnőttkorra ismét ritkábbá válik, idős korban pedig újra visszatérhet.

A kinetózis oka az aktuális és a várt mozgásstimuláció közötti szenzoros konfliktus vagy téves illesztés. Ha például a könyvét olvasó utas a szemével nem tapasztal mozgást, miközben egy nagy sebességgel haladó autóban ül, akkor az agyába érkező vizuális és vesztibuláris információk között ellentmondás alakul ki.

 

Az ajánlható gyógyszereken túl néhány jó tanács segíthet a kinetózis megelőzésében, csillapításában:


  • – Hívjuk fel a beteg figyelmét arra, hogy a kellemetlen tünetek elkerüléséhez fontos a látott és az egyensúlyszerv által érzékelt mozgás összehangolása, ami úgy valósítható meg, ha az utazó a stabil horizontot nézi. (Előre néz.)

  • – A megfelelő helyválasztás is segíthet: a buszban lehetőleg elöl, a hajóban középen, a repülőgépen a géptörzs területén célszerű ülni, mert ezeken a helyeken érezhető legkevésbé a mozgás.

  • – Az utazás megkezdése előtt elfogyasztott kis mennyiségű étel segíthet elkerülni az émelygést.

  • – Ha lehetséges, minél több pihenőt be kell iktatni az utazás során, és ezek alatt javasolt a friss levegőn kicsit mozogni, sétálni.

A kép illusztráció!

Cikk megosztása:
« Vissza a főoldalra