A fesztiválok biztonságosabbak, mint más szórakozóhelyek


A különböző fesztiválok nem az egészségügyi fertő helyszínei, egy-egy többnapos rendezvény sokkal biztonságosabb, mint egy szórakozóhely - mondta Zacher Gábor toxikológus az M1 aktuális csatornán. Egy fesztiválon folyamatos a biztonság, hiszen egészségügyiek, biztonságiak nyújtanak azonnali segítséget - tette hozzá a Honvédkórház osztályvezető főorvosa., megjegyezve: persze isznak alkoholt a fiatalok és előfordul, hogy valaki kábítószert használ, de jellemzően nem azért mennek fesztiválra, hogy az első adandó alkalommal lerészegedjenek.

Zacher megjegyezte: persze isznak alkoholt a fiatalok és előfordul az is, hogy valaki kábítószert használ, de jellemzően nem azért mennek fesztiválra, hogy az első adandó alkalommal lerészegedjenek. Az alkoholfogyasztás kapcsán a fesztiválozóknak azt ajánlja, "ne legyen harmadik pohár", és tömény szeszt üres gyomorra ne igyanak.

 

A szakember beszélt arról is, hogy nagyon gyorsan változnak a dizájnerdrogok összetevői, és senkinek nincs fogalma arról, hogy ezek a szerek mit tartalmaznak. Jelezte, 2014-ben 101 új szer jelent meg a piacon, 2015-ben pedig 98. Ilyen "innováció" sehol sincs - mondta a toxikológus, aki szerint ez a fajta szerhasználat tulajdonképpen az orosz ruletthez hasonlít.

 

 


MTI

Cikk megosztása:
« Vissza a főoldalra