Érszűkület-nap – 6 helyszínen várják március 17-én


Tesztekkel, mérésekkel, orvosi tanácsadással várják az érdeklődőket március 17-én, az "érszűkületnapon" Budapesten és öt vidéki nagyvárosban. Az eseményt harmadik alkalommal rendezi meg a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság. Az elmúlt két évben több ezer érdeklődő vett részt az eseményen, és a látogatók 15 százalékánál merült fel az érszűkület gyanúja, őket alapos tájékoztatás után angiológiai, érsebészeti kivizsgálásra vagy háziorvoshoz irányították a szakemberek.

A perifériás érbetegség, közismert nevén az érszűkület, az általános érelmeszesedés egyik megjelenési formája Magyarországon mintegy 400 ezer embert érint. Itt minden második halálesetért a keringési rendszer betegsége a felelős, azaz e betegségcsoport nagyobb halálozási rizikót jelent, mint a rettegett daganatos megbetegedések. A diagnózist nehezíti, hogy e betegség sokáig tünetmentes maradhat.

 

Az érszűkület három fő rizikófaktora - dohányzás, cukorbetegség, mozgásszegény életmód - sokszor együttesen jelentkezik az érintettnél. További kockázatot jelent a magas koleszterinszint, a magas vérnyomás betegség, a helytelen étkezés, a kóros elhízás és a betegség előfordulása a családban.

 

Március 17-én 11 és 17 óra között tájékoztató kiadványokkal, rizikófelmérő tesztekkel, orvosi tanácsadással, a betegség megállapítására szolgáló méréssel és a pulzus önvizsgálatának oktatásával várják az érdeklődőket Budapesten, valamint Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsen és Szegeden.


MTI

Cikk megosztása:
« Vissza a főoldalra