A bőrünket is fel kell készíteni a hidegre!


Az évszakok változásával nemcsak a ruhatárunkat, de a bőrápolási rutint is megújítjuk. Míg nyáron elsősorban a fényvédelemé a főszerep, az ősz inkább a regenerálás időszaka. Ekkor javasolt az intenzívebb bőrkezelések elvégeztetése, illetve a bőr és a test felkészítése a téli időszakra.

A mélyhámlasztás – bőrtípustól függően – évente egyszer, vagy kétszer javasolt, általában ősszel és tavasszal érdemes elvégeztetni. Az őszi kezeléssel helyrehozhatjuk a napsugarak által, a bőrön létrejött változásokat: eredményesen kezelhetők a pigmentfoltok, az egyenetlen barnulás következményei, a szeplők, májfoltok – magyarázza Peterman Krisztina, a Dermatica gyógykozmetikusa.

A kezelés azért is fontos, hogy a bőrt felfrissítsük. A bőr ugyanis nyáron a hőség, fokozott verejtékezés és erős UV­sugárzás hatásai ellen megvastagodással védekezik. A hámréteg megvastagodása a napnak leginkább kitett testrészeken, így elsősorban az arcon észrevehető. A mélyhámlasztással a bőr megújul, segítségével a ráncok mélysége csökkenthető.
 

A külső hőmérséklet csökkenésével, 8 fok körül már jelentősen romlik a faggyúmirigyek működése, így a bőr felszínén lévő lipid réteg elvékonyodik, vízvesztése fokozódik, a bőrfelszín szárazzá, repedezetté válhat. A kulcsszó tehát a hidratálás, a bőr nedvesség tartalmának megőrzése.

Javasolt az olajfürdők, olajos rejuválók, pH semleges készítmények használata, tisztálkodás után pedig a rendszeres bőrápolás testápolókkal. A testápolókat, a jobb felszívódás érdekében még nedves bőrre masszírozzuk be, fürdés után. Súlyosabb, bőrszárazsággal járó betegség esetén ­ ekcéma, atópiás bőrbetegség, pikkelysömör ­ szükség lehet belső kiegészítő kezelésre is, linolsav tartalmú, antioxidáns hatású étrend kiegészítő kapszula szedésével.

 

Ősztől egyre rövidebbek a nappalok, kevesebb időt töltünk a szabadban. Az idő is gyakran borús, esős, ami szintén nincs jó hatással a közérzetünkre, és megjelennek az első náthás, meghűléses betegségek is. Az őszi fáradtság nyomai a bőrön is meglátszanak: sokszor nyúzottabbnak, fáradtabbnak tűnhetünk. Ahhoz, hogy ősszel is megőrizzük fittségünket, az is fontos, hogy elegendő időt fordítsunk rendszeres testmozgásra, és ellazulásra, pihenésre is.


Dermatica.hu

Cikk megosztása:
« Vissza a főoldalra